Valaki megkérdezte nemrég, hogy mi a francért politizálok…

Apám nem akarta, hogy politikus legyek. Valahogy mégis belekerültem a politika vonzáskörébe. Érdekelt, hogy mi történik a környezetemben, és meguntam a nézőtérről kiabálni – úgy döntöttem, hogy belépek a pályára. Hogy sikerül-e gólt rúgnom – hogy sikerül-e változtatnom valamin, még nem tudhatom, de azt tudom, hogy ott fogok rohanni a pályán, amíg a bíró le nem fújja a meccset…

Hol is kezdődött az egész?

„Lóci óriás lesz”

1981. október 19-én születtem Székelyudvarhelyen. A Lóci becenév a Szabó Lőrinc versből jön. Mindenki így ismer, szerintem vén koromban is Lóci bácsinak fognak szólítani.

Rengeteg marhaságot csináltam kiskoromban. Huncut, haszontalan kölyök voltam, folyton ki akartam próbálni mindent, nem fértem a bőrömbe. Az ablaktörés mindennapos volt, ahogyan a fenyítő sapkázás is. Apám sokszor mondogatta, hogy a fülhúzástól állnak kajlán a füleim. Úgy a tanítóképző, mint a zenesuli igazgatói irodájának is visszajáró vendége voltam. De ez ettől szép, és most, hogy felnőttem, én is inkább az olyan gyerekeket szeretem, akikben van élet, akik megérik a pénzüket. Egy gyerek legyen rossz. Látsszon, hogy van benne élet.

A zene

Nagyon kicsi voltam… Még javában tartott a kommunizmus, volt egy fekete-fehér tévénk, abban néztem a „Megéneklünk Románia” című műsort. Bámultam egy énekelő nénit leesett állkapoccsal. Édesanyám kérdezte:
– Lócika, tetszik a néni?
– Nem. Tetszik, ahogy énekel – feleltem.
Így döntötték el, hogy zenesuliba adnak.

A zenesuli arról szólt, hogy negyedévente vizsgáztattak. Ha nem teljesítettél, küldtek a fenébe. Nem tudta megoldani anyuka, apuka, nem volt menekvés. Két hetente új darabokat kaptunk, folyamatosan teljesítési kényszer alatt voltunk. Ez az, amit továbbvittem magammal.

Persze harminchét éves fejjel egy csomó mindent másként csinálnék, mint 15 éves koromban, de egy percet sem bánok a zenével eltöltött időből. A zene kialakít az emberben néhány plusz érzéket azokkal szemben, akik nem tanultak zenét: koncentrálási készséget, és azt, hogy megtanul egyszerre több helyre figyelni. Ez nem egy mindennapos tulajdonság, és hosszú évek munkája által fejlődött ki. Szakoktatás szempontjából fanatikust neveltek belőlem anélkül, hogy észrevettem volna.

A staféta

Apám ’92-től 2016-ig volt parlamenti képviselő. Akkoriban nem ugyanazt jelentette politizálni, mint most. Akkor ettől mindenki menekült, nem lehetett tudni még, hogy mi lesz ebből az egészből.
Mindenki hajlamos azt gondolni, hogy apám miatt előnyös helyzetben voltam… Ebből kiskoromban nem éreztem semmit, de később végigkísért. Bármilyen döntés történt odafent, ami a tanügyet érintette, nem egyszer engem vontak  felelősségre tanáraim. Többnyire csak álltam s néztem értetlenül… 12 évesen milyen válasza legyen az embernek egy ilyesmire?
Idővel megszoktam, aztán mára ez megváltozott, hiszen én lettem hivatásos politikus és apám nyugdíjas. De ez a múlt kára, 17 „könnyű” év megerősített és segített abban, hogy tisztábban lássak dolgokat és higgadtabban elemezzek és kezeljek különböző helyzeteket. Nem vagyok  könnyű természetű, viszont hihetetlenül gyorsan felejtek, gyorsan regenerálódom. Az élet megtanított a jelenben élni és a jövőben gondolkodni. Hiszem azt, hogy minden átlépett akadály erősebbé tesz.
Azt hiszem, azáltal, hogy apám politikus volt, megértettem a politikát. Hiszek abban, hogy az apák dolgait a fiúknak tovább kell vinniük.

A munka

Ha kölyökkoromban kellett egy Nike cipő és kértem volna apámtól 150 márkát, kaptam volna két nagy pofont. Ha kellett valami, dolgoztam érte. A vállalkozásaim sem arról szóltak, hogy megálmodtam valamit, s pénzt kértem valakitől.
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy fanatikus vagyok mindenben, amit csinálok. Ezt a fanatikusságot pedig a zenének köszönhetem.

A siker

Szándékosan írok a sikerről a munka után. Munka nélkül nincs siker. A tehetség önmagában édeskevés.
Több ezer kilométert utazom minden héten. Hajtok és hajtom azokat, akikkel dolgozom. Ha munkáról van szó, könyörtelen vagyok másokkal – de magammal is.
Úgy gondolom, hogy a sikerképünket a média teljesen félrevezette. A társadalom teljes mértékben a pénzzel asszociálja a sikert. A pénz csupán egy eszköz. Ha csak a pénzre hajtasz, teljesen elvakít. Viszont, jó látni, hogy van egy olyan felnövő generáció, aki már másként gondolkodik a sikerről, nem pénzben, hanem tudásban mérlegel, és ez jó. Ez a nemzedék, generáció lehet társadalmunk megmentője.

A példaképek

Zene: Robbie Williams

Ő volt az, akinek soha nem adtak esélyt a Take that-en belül. Utána ő lett hatalmas, éspedig azért, mert követte azt az irányzatot, amelyben hitt. Ő szerintem nem egy kreált sztár – valaki felismerte, hogy mi az, amitől értékes. Felismerték, hogy az őrültsége mellé hatalmas tehetség és mondanivaló társul. Na meg rohadt jó a zenéje J

Üzlet

Azt gondolom, hogy mindenki, aki ilyen téren sikerre vitte, nem véletlenül tette, és hordoz magában egy olyan titkot, amit érdemes elcsenni.
Ilyen szempontból hihetetlenül szerencsés vagyok. Voltak olyan emberek, akik szárnyuk alá vettek, akiktől rengeteget tanultam.

Politika

Arnold Schwarzenegger. Hogy miért pont ő? Mert szeretem, amikor valaki nem megélhetési politikus. Amikor valaki úgy kerül a politikába, hogy más téren is teljesített már – igazából ez jogosítja fel arra, hogy „tettekről” beszéljen. Arra, hogy beleszólhasson a világ dolgaiba. A karizma pedig szintén nem elhanyagolható. Arnoldban mindkettő megtalálható.

A Szövetség

Az RMDSZ számomra az a hely, amely teret biztosít a véleményemnek, amelyen belül megvalósíthatom azt, amiért küzdöm. Amelynek a zászlaja alatt képviselhetem azokat az értékeket, amelyekben hiszek. A Szövetség nem arról szól, hogy mindenki mindenkivel egyetért – hiszen ezért szövetség, és nem párt. Párbeszédről szól, vélemények ütközéséről, vitákról és megegyezésekről.

A haza

Már sok éve minden szabadidőmet utazásra fordítom. Elképesztő helyekre sikerült eljutnom, de sehova sem azért mentem, hogy egy medence szélén koktélt szopogassak. Próbálok minden információt magamba szívni, és megnézni, hogy mi az, amiből itthon is tanulni tudunk.
Én nem ítélem el azokat a fiatalokat, akik külföldön is szerencsét próbálnak. Azt kell elérnünk, hogy ezt a tapasztalatot később itthon kamatoztassák.
Mi, magyarok, hajlamosak vagyunk leragadni a szomszéd dolgán, hajlamosak vagyunk az irigységre. Nincsen önkritikánk. Nem tudunk magunkon nevetni. A lehető legegyszerűbb valamit mocskolni, és nem tenni semmit annak érdekében, hogy megváltozzon.

Az ifjúság

20-as éveim közepére pénzkereső emberré váltam. Jobban kerestem, mint az átlag, és azon gondolkodtam, hogy mit lehet ebből visszafordítani. Így élesztettük újra az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsot – gyakorlatilag a semmiből. Majd az itt kifejtett munka és elért eredmények segítettek hozzá, hogy a Kárpát-medence legnagyobb ifjúsági szervezetét, a Magyar Ifjúsági Értekezletet vezethessem.
Hiszek abban, hogy a politikának nyitnia kell a fiatalok felé. Nem az olyan fiatalok felé, akik mindenre rábólintanak, hanem azok felé, akiknek van véleményük, hisznek valamiben, jobbá akarják tenni ezt a világot. Csak így érhetjük el azt, hogy az ifjúság is nyisson a politika irányába. A tapasztalatom azt mutatja, hogy ennek a nyitásnak a folyamata elkezdődött. Azonban ezzel még elképesztően sok munka van.
Ebben látom én az ifjúsági szervezetek szerepét. Nem azokban a fiatalokban hiszek, akik egy kis vállveregetésért mindenre rábólintanak, hanem azokban, akik kiállnak az érdekeikért, harcolnak érte, és törvényt buktatnak meg, ha kell.

A család

A család számomra az, ahova az ember elvonul, és nem viszi haza a munkát – vagy a politikát. A család sem a politika, sem az alkuk része. A család az a hely, az az intézmény, ahol a legjobban érzem magam, azok az emberek, akik a legjobban ismernek engem és akikkel a legjobb együtt lenni. Van egy gyönyörű lányunk, Sára, aki 2019. augusztus 5-én tölti be ötödik életévét. Erős jellem és parancsoló….már attól kezdek tartani, hogy ő is politikus lesz. 🙂 A családért mindent és mindenkor. Ha otthon a dolgok rendben működnek, akkor politikusként is kiegyensúlyozott döntéseket tudok hozni, értékes munkát tudok felmutatni. Én erre esküszöm.