Március 15. nemcsak a szabadság ünnepe, hanem a számvetés pillanata is kell legyen. És különösen igaz ez 2025-ben, amikor meg kell értsük honnan jövünk, hol vagyunk és merre kell tartsunk.

Magyarnak lenni sohasem volt könnyű. Volt idő, amikor még azért is tasli járt, mert magyarul beszéltél az úton. Amikor magyarnak lenni itt Erdélyben mindennapi küzdelem volt. De ennek a küzdelemnek ma eredményei vannak. Ma elfogadnak ebben az országban minket, számolnak velünk és talán meg is becsülnek. De nem azért, mert ez egy kiváltság vagy előjog lenne, vagy mert így akarná ezt a többség, hanem mert konokul, kitartóan kivívtuk magunknak a tiszteletet és harcoltunk jogainkért. Nem adtuk fel önmagunkat! Mert erre tanítottak őseink, ‘48 példája.

Viszont azok az erők, akik mindig is ellenünk dolgoztak nem tűntek el. Sőt erősebbek, mint valaha. És vissza akarnak minket vinni a sötét múltba. Veszélyben vagyunk és veszélybe kerülhet minden, amit az elmúlt közel négy évtized alatt kiharcoltunk magunknak. De nekünk megvan az erőnk, hogy kikiáltsuk: soha oda vissza!

Nekünk erdélyi magyaroknak, vigyáznunk kell egymásra és közösségünk érdekei szerint mennünk előre! Most májusban bölcsen kell döntenünk egy olyan elnökjelölt mellett, aki nem vissza, hanem előre tud vinni. A jövő előre van, mi pedig csakis szabadságunkat, jogainkat megőrizve tudunk boldogulni és gyarapodni erdélyi magyarként Romániában. A jövőt együtt kell, hogy alakítsuk! Győzni, előre magyar!