Március 15 beszéd

Magyarok erős elszántságát, bátorságát és kitartását hirdeti Antal Lóránt, emlékeztetve a közös küzdelemre és szabadság jelentőségére most, amikor egy láthatatlan ellenséggel szemben állunk.

?? Nem mi magyarok vagyunk az egyedüli nép, aki közelebbről és távolabbról, de ide érkeztünk és itt megtelepedtünk.
De én azt gondolom, hogy ha ma valaki a Kárpát medence azon részein jár kel, ahol mi éltünk és élünk, akkor azt láthatja és érezheti, hogy ittlétünk ezt a vidéket szebbé, jobbá és élhetőbbé tette.
Emelt fővel mondhatjuk, bárki szemébe nézve, hogy ezt a földet megbecsültük. Igazi értékeket teremtettünk. Munkánk, szorgalmunk és kitartásunk nyoma mindenütt fellelhető.

Ezalatt, a több mint ezer év alatt, sokan, sokszor, sokféleképpen próbáltak megtörni, elűzni és uralkodni felettünk. De mi maradtunk: helytálltunk magunkért és többször az egész keresztény Európáért.
Nem egy hálás feladat, de tisztességgel elvégeztük mindahányszor szükséges volt.
Március 15-ke viszont egyike azon pillanatoknak, amikor önmagunkért, hitünkért és szabadságunkért kellett kiállnunk! Ez a nap népünk szabadságszeretetének jelképe!
Segít emlékezni arra, hogy milyen erő és milyen elszántság van bennünk. Arra, hogy milyen az igazi bátorság; hogy milyen érzés lehetett őseinknek úgy harcba szállni, hogy nem is tudták mi lesz a vége, de harcoltak, csak azért, mert a becsület megkövetelte.
Mert mi, magyarok, soha nem a könnyebbik utat választottuk!

Ma, most, nemcsak mi magyarok, hanem egész Európa és az egész világ ugyanazzal a láthatatlan ellenséggel küzd. Most sem tudhatjuk pontosan mi lesz a vége és főleg azt nem, hogy mikor. De mi, ugyanazzal a fegyelemmel, kitartással és állhatatossággal kell harcoljunk ma is, mint 48-as elődeink.
Azért, hogy visszakaphassuk azt a szabadságot, amelyet jó ideje a legtermészetesebb dolognak tartottunk.
Ma nem fegyverrel, hanem figyelemmel, türelemmel és józan ésszel harcolunk, mert bízunk erőnkben, kitartásunkban és hiszünk jövőnkben! Minden magyar jövőjében!
?? Istentől áldott ünneplést kívánok mindenkinek!
Antal Lóránt

Scroll to Top